BorÉRT

Nézz be a borászhoz!

Nézz be a borászhoz a - Jásdi Pincészet, egy darab működő Magyarország

Egy darab működő Magyarország

Decemberre végére értünk a fejlesztéseinknek. Új traktorral, új préssel és megújított, az egyre gyakoribb korai szüretekre optimalizált hűtőrendszerrel vágtunk neki az új évnek. Persze pályáztunk is a gépekre, még 2018 novemberében. Azt mondták, most azoknak van esélyük, akik az előző évek pályázataiból velünk együtt kimaradtak. Nyáron aztán kiderült, hogy mégis pályázhatnak azok, akik az elmúlt évek pályázatain is nyertek. Sőt többlet pontot jelentenek a korábbi győztes pályázatok. Néhányan közülük augusztusra már el is költötték a pénzt. Figuláékat, akik hozzánk hasonló paraméterekkel pályáztak, és hozzánk hasonlóan nem vállaltak teljesíthetetlen dolgokat, elutasították. Nekünk még választ sem küldtek. Akkor még nem gondoltuk, hogy néhány hónap múlva ennyire hiányozni fog ez az összeg.

Egy ilyen hozzánk hasonló méretű mikro-vállalkozás különösen kiszolgáltatott a válságnak. Különösen, ha ahogyan mi is, első sorban a gasztronómia számára dolgozik. Március elején –viszonylag korán - ráébredtünk a helyzet súlyosságára. Végig gondoltuk, hogy mik azok a tartalékaink, amelyekre most is számíthatunk.

A 17 hektár szőlő a 200 éves borház körül olyan tőke, amelyben 21 év munkája fekszik. Olyan dűlőkben, amelyek értékét évszázadok igazolták. A szőlő művelésétől tehát sem pénzt, sem energiát nem vonhatunk el. Nem mondhatunk le a Siralomvágón tervezett, májusban esedékes újratelepítésről sem.

Jásdi pincészet

Munkatársaink zöme 10-20 éve velünk dolgozik. Az ő munkájuk látszik a szőlősorokon, a borokon és a két üzlet színvonalán. Megbeszéltük együtt, hogy kire milyen feladatok várnak, hogy együtt túlélhessük ezt a válságosnak ígérkező esztendőt. Pontosan ismerik ők is az ágazat nyomorát, tudják, hogy a szőlőmunkásokat, vendéglátósokat sok helyen szélnek eresztették és sok felvásárló pincéibe nem fog beférni az újbor. Együtt úgy számítottuk, hogy ha jól tesszük a dolgunkat, a tartalékaink segítségével legalább az év végéig mindenki munkahelyét megőrizhetjük. Együtt akarunk megérkezni az egyszer visszatérő normális világba.

Húsz év munkája van a kapcsolatainkban is. Nagykereskedők, szállítók, nyomda, éttermek és szállodák. Legtöbbjük hozzánk hasonló helyzetben van. Megpróbáltunk az ő fejükkel is gondolkozni. Arra jutottunk, hogy a kilábalás együtt könnyebb lesz, mintha most lerombolva mindent, fűhöz-fához kapkodnánk és mindannyian új utakat kezdenénk keresni. A számláinkat ugyanolyan pontosan fizetjük, a rendeléseket megbízhatóan szállítjuk és bízunk egymásban. A Vinotéka és a Borterasz munkatársai természetesen  most kívánságra házhoz szállítják a rendeléseket.

Végiggondolunk minden új lehetőséget is. A színét és a visszáját is. Egy történelmi szőlőbirtok, egy több évszázados múlttal rendelkező termék-mint a Csopaki - nem divatcikk. Nem reagálhat mindenféle szélre anélkül, hogy önazonosságát ne veszélyeztesse. A hosszú távú változásokra azonban nekünk is fel kell készülnünk. Arra talán jó ez az időszak, hogy megtanuljunk a költségeinkkel még szigorúbban gazdálkodni. Mire újra kinyitnak az éttermek, borteraszok, változtatni fogunk néhány dolgon, de meg fogjuk őrizni a Csopaki lényegét és azt az érzést, amit mindenki ismer, aki nálunk valaha megfordult. A poharakban addigra a 19-es Csopakit töltjük vagy 16-os dűlő válogatásokat, a pincében pedig tovább érnek majd a következő évjáratok nagy borai. Az újításoknál csak az értékek megőrzése fontosabb a számunkra. Egy 200 éves pince nem vallhat más filozófiát.

Következőnek Lőrincz Györgyöt javaslom.

A videó: Ha az üres Borteraszt nem tekintjük – egy darab működő Magyarország.

Vigyázzatok magatokra és azokra, akiket Rátok bíztak!

Csopak, 2020.

 

 

  

 

 

 

  

 

 

 

  

A bejegyzés trackback címe:

https://borert.blog.hu/api/trackback/id/tr4015648588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

BorÉRT

Jelentősen átszervezte a koronavírus borászok életét is. Nekik a szőlőben, pincében továbbra is helyt kell állniuk ahhoz, hogy zamatos bor kerüljön a poharakba, és eljusson a fogyasztókhoz. Mi, borkedvelők nem feledkezünk el a borászokról. Szeretnénk, hogy most, a nehéz időkben is közel legyenek hozzánk. Mivel most személyesen nem lehet, ezért ezen a blogon látjuk vendégül kedvenc borászainkat, hogy bepillantsunk hozzájuk, megtudjuk, mi foglalkoztatja őket, és mit terveznek a jövőre.

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása