BorÉRT

A Mátrai borvidék nyugati oldalán dolgozunk másfél évtizede a szőlőinkben, pincénkben.
Budapesti gyerekkort, külkereskedelmi főiskolát, borszakírói, illetve irodai munkákat magunk
mögött hagyva vágtunk bele a nagy kalandba, először csak hétvégente, majd teljesen új
életünknek szentelve minden napunkat. Nem is elsősorban üzleti megfontolások vezettek
akkori döntésünknél, igazi szerelemgyerek volt a szőlő, megvolt a fejemben egy ideál az
»igazi«, különleges, egyediséggel rendelkező borról, végig ennek szellemében dolgoztunk.
Feleségem, Lívia támogatása, áldozatkészsége nélkül ez biztosan nem sikerült volna. Az ilyen
bor ugyanis nem készülhet el bárhogyan, szigorúan mérve körülbelül a piacon lévő tételek
nagyjából egy százaléka lehet ilyen. Az első évtől kezdve nem használtunk gyomirtót és
műtrágyát a szőlőben, viszont radikálisan visszametszettük a tőkéket, a megszokott termés
körülbelül ötödét szüretelve a tőkékről. Hozzáteszem, korábban évszázadokon keresztül az
ilyen, meg még alacsonyabb termésátlagok voltak elterjedve, nem véletlenül. A pincében meg
egy végtelenül minimalista módszer szerint nem teszünk bolti élesztőt a mustokhoz, hanem a
szőlőn, a feldolgozóban természetesen jelen lévő gombák, baktériumok alakítják borrá a
nedűt. A különbség alapvető, és ahhoz hasonlatos, ami a kovászos kenyeret elválasztja az
élesztősektől. Sokszor lassabb a folyamat és kevésbé harsogó, de összetettebb, mélyebb
zamatok alakulnak így ki

Egy valóban különleges bor viszont hiszem, hogy leginkább a talaj miatt lesz igazi egyéniség.
Ezért már az álom megszületésekor eldőlt, hogy csakis vulkanikus vidéken fogunk kapát és
metszőollót a kezünkbe. A Mátra akkor még teljesen felfedezetlen kincs volt, Karner Gáborral
és Szecskő  Tamással kezdtünk egy teljesen új, a fentieket képviselő szemlélet
megvalósításába. 
2014 óta a teljes birtokon bioművelést alkalmazunk. Egészségesebb termék, tisztább
környezet, sokkal kisebb karbonlábnyom, élőbb, eróziónak ellenállóbb talaj, hamarabb érő és
harmonikusabb összetételű, jobb ízű szőlő a jutalma ennek a váltásnak, ami persze sokkal
több figyelmet, pontosabb munkaidőzítést, sokkal több kézi munkát jelent a
szőlőültetvényekben. Mostanában a kézi szüret is kezd kuriózumnak számítani, nálunk ez
természetes, sőt, a tőkékhez olyan szoros érzelmi szálak kötnek, hogy a metszés lényegét
egyedül végzem mind a nyolc hektáron. Hagyományos kézi présünk van, egy kis szivattyúnk,
meg jókora adag kísérletező kedvünk. Így a birtok bor-arculatának fő formálói, a Kékfrankos,
Pinot Noir, Syrah, Rajnai Rizling mellett sok kuriózum is helyet kap, mint a Magyar Frankos,
Petit Verdot, Turán. Legnagyobb izgalommal viszont a legújabb kis szőlőültetvényünk első
termését várom, ugyanis két régi, nagyjából másfél évszázada majdnem teljesen eltűnt
fajtáról, a Purcsinról és a Tihanyi Kékről van szó. 

Gyöngyöspatába első látásra beleszerettünk, ám igazi csoda, ami az elmúlt években történik.
Büszkeséggel tölt el, hogy mi lehettünk a modern korban itt az első pionírok egyikei a
településen, azóta viszont évről évre egyre több, legtöbbször méretre kicsi, de szellemi,
szakmai kvalitásban sokra hivatott pince bukkan fel, és a Kékfrankos fajtában meg is találtuk
a közös fő irányt. 
Az előbb említett régi fajták ültetésekor egyértelműen Szentesi József értékteremtő,
pontosabban újrateremtő, áldozatos és csodálatos borokat adó munkája inspirált. Budaörsi
pincéjében igazi kincsek lapulnak, a hazai szakács és sommelier szakma színe-java már
tisztában van az értékeivel, de azért még sokak számára adhat nagy felfedezést így ezen az
oldalon is tőle olvasnék legszívesebben. 
Losonci Báli