BorÉRT

Nézz be a borászhoz!

Nézz be a Gellavilla borászához!
Egy borkereskedő, aki bort is készít

Tálos Attila neve lehet, hogy nem mindenkinek ismerős, de ha a Bortársaságot meghallja, akkor már könnyebb a helyzet. Attilához most mégsem azért látogattunk el, mert egy borkereskedés tulajdonosa és vezetője, hanem azért, mert Balatonszőlősön egy hat hektáros birtokot vezet.

A hely egykor csak egy nyaralót jelentett, ma viszont már egy borbirtok, ahol közel 25 ezer palack bor készül sok kézimunkával, ökológiai szemlélettel és természetesen egy borokhoz értő kereskedő gondosságával. Ahogy Attila fogalmazza, a Gellavilla egy hely, ahol van idő lelassulni, itt nem a kapkodásról, vagy éppen a hatékonyságról szól az élet. Bár mint bortermelő, a kockás papír előkerül a konyhában, hogy kijöjjön a bevételi és a kiadási oldal, ugyanakkor bort készíteni ennél mindig is többet jelentett.

1d92d8f1-f7e0-437a-831d-a02b946348de.JPG

Attila borai nem terhelik agyon a kommunikációs csatornákat. Kereskedésben csak a Bortársaságnál kaphatók, másrészt helyben, az általa újranyitott balatonszőlősi kocsmában, melyben már Attiláék teremthettek új kocsmakultúrát. Büszkén mutatja meg a helyet, ahol borai készülnek: hagyományos eszközök, mint fahordók, hagyományos kosaras prés, itt minden az ember keze munkáját dicséri. A pince 1998-as indulása óta Attila már jól tudja milyen egy bortermelő élete, mit jelent szőlőt telepíteni, megszervezni a szüretet, palackozni, címkézni és a bort eladni. A Bortársaságnál ő is csak egy ügyfél, bármilyen furcsán hangzik… sőt van úgy, hogy egy-egy tétele nem kerülhet be a kereskedések kínálatába, jegyzi meg két korty bor között.

Csak óvatosan merjük megkérdezni, hogy kereskedőként vagy éppen bortermelőként hogyan élte meg az elmúlt hónapok nehézségeit. Ez egy ébresztő volt, fogalmazza meg Attila. Az elmúlt évek felívelő gazdasága, a kereslet folyamatos növekedése után elérkezett az idő arra, hogy néhány dolgot átgondoljunk, okosabban szervezzünk meg, jobban odafigyeljünk a folyamatokra. A kényelmesebb időszaknak most vége. Saját bolthálózat és online értékesítés nélkül nagyobb is lehetett volna a visszaesés. A gasztronómia teljes leállását az egyéni vásárlók és a nagykereskedés tudta csak kompenzálni, így a visszaesés nem volt olyan jelentős.

7d5acab2-68b2-47dc-a304-f96097336ea0.JPG

Attila még hozzáteszi, hogy nagyobb figyelmet kell a jövőben fordítani az igényesen készülő alapborokra, középkategóriás borokra. A Bortársaság megalakulása óta a kis és közepes családi borászatok borait forgalmazza, azokat a borokat, amelyek a szaküzletek polcaira valók. Kisebb, a borászatok egyediségét, gondolatiságát tükröző tételek, ahogy ez a Gellavilla esetében is megvalósul. Most meg kell keresni azokat a kisebb borászatokat, ahol egy kis segítséggel jó alapborokat lehet készíteni, és úgy minőségben, mint árban is felemelni őket a szaküzleti kínálat színvonalára. A belföldi piac értékes és erős, fogalmazza meg Attila, a Bortársaság saját boltjaival már sok helyen jelen van. A személyességet, a kialakult kapcsolatok értékét nemcsak mint Gellavilla, hanem mint Bortársaság is érzékeli. Egy koccintással fejezzük be, hogy a szüreti időszak kellős közepén a borászt se tartsuk fel feleslegesen.

Attila pincéjéből szinte a szomszédba irányít bennünket. A Káli-medence és a Káli Kövek borászat felé vesszük az irányt. Hányadik balatoni pincénk is lesz ez?

Egészségünkre!

2c38d3f5-87f4-435e-8a6e-6363681a7dde.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://borert.blog.hu/api/trackback/id/tr4516231604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

BorÉRT

Jelentősen átszervezte a koronavírus borászok életét is. Nekik a szőlőben, pincében továbbra is helyt kell állniuk ahhoz, hogy zamatos bor kerüljön a poharakba, és eljusson a fogyasztókhoz. Mi, borkedvelők nem feledkezünk el a borászokról. Szeretnénk, hogy most, a nehéz időkben is közel legyenek hozzánk. Mivel most személyesen nem lehet, ezért ezen a blogon látjuk vendégül kedvenc borászainkat, hogy bepillantsunk hozzájuk, megtudjuk, mi foglalkoztatja őket, és mit terveznek a jövőre.

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása