BorÉRT

Útjaink során a következő borász neve hallatán mindig tudjuk, hogy melyik borvidéken folytatódik majd kalandozásunk. Attila esetében nem volt ilyen egyértelmű a helyzet, mivel két borvidék is az ő otthona. Rövid egyeztetés után a Tokaji borvidéken kötöttünk ki, ahol a szőlő egy része még arra vár, hogy a pincébe kerüljön. Attila aggódva figyeli napok óta az időjárás alakulását Erdőbényén. A sok eső bizony erodálja az aszúhoz fűzött jó reményeket. Bár az aszúsodás szépen beindult, a szemeknek most száraz, szeles időre lenne szüksége ahhoz, hogy szépen beszáradjanak, hasonlóan a 2010-es évjárathoz.

Temetni az évjáratot azért nem kell, mert a száraz bornak szánt alapanyag már a pincében van, ígéretesen fejlődik: szép savakkal, alacsony alkoholtartalommal. A gondos szüreti válogatás azért kellett a jó eredményhez. Attila kedve derűsebbé vált akkor, amikor a balatoni birtoka felől érdeklődtünk. Lelkesedéssel meséli, hogy az elmúlt évtized legszebb termése került pincébe fajtától és színtől függetlenül.

Bor lesz, de a vírushelyzet bizony megviseli a piacokat. Attila borainak többségét a külföldi gasztronómiában értékesíti. Most senki sem vesz készletre, hol bezárnak az éttermek, hol meg kinyitnak. A szállítás ugyan zökkenőmentes, de a borok elérése a korlátozások miatt már akadozik. Tartalék ugyan van a nehezebb hónapok átvészelésére, a pincében és a szőlőben is haladnak a dolgok, de a bizonytalanság nem mindig kezelhető jól.

Érdekes kérdéseket feszegetünk akkor, amikor Attilát borainak fogyasztóiról kérdezzük. Elmeséli, hogy amikor belekezdett, nem volt kérdés, hogy a szőlőt bioban fogja művelni. A kézimunka a meghatározó a pincében és a szőlőben is. Az elmúlt 15 év nemcsak tapasztalatot adott ezen a téren, hanem megerősítette döntésének helyességében is. A fogyasztók részéről a biobor, de legalább a visszafogott vegyszerhasználat ma már elvárás. A lényeg azonban nem ez, hanem a termőhely minél teljesebb kifejezése, amely egy területen túl magáról a borászról is szól, azaz a terroir. Attila borai a fine dining gasztronómia számára készülnek - és bizony a világ legjobb éttermei között számon tartott helyekre is eljutnak – a vásárlóképes kereslet ma még elsősorban külföldön van. Magyarországon is érződik a fiatalabb korosztályban a nyitottság, de a keresetük ezt nem olyan mértékben teszi lehetővé, mint például Ausztriában, ahol a 20-30 eurós borokat is rendszeresen vásárolják.

Míg a Balaton gyakorlatilag egy darabka Budapest a vásárlókat tekintve, addig Tokajon a helyzet már nem ilyen jó. Hiányzik az egész térségnek az a gasztronómiai fejlettsége, ami a Balatonon már megvan. Attila meggyőződéssel vallja, hogy Tokajon helyben kell megteremteni a borok iránti keresletet, hogy nagyobb lépéssel lehessen haladni. Ehhez nyilván sok pénzt kell befektetni az egész régióba. Érdekes, hogy a Balatonhoz hasonlóan Tokaj új arcát leginkább a kívülről érkezők alakítják, teremtik meg. Tokaj mindig is az édesborairól volt híres, a jövőjét is erre kellene építeni – mondja Attila határozottan. A Tokaji bornak az asztalon van a helye. A Tokaji borvidék nem olyan nagy, hogy az itt termett aszút ne lehetne eladni. Aki pedig aszút kap ajándékba, annak nem vitrinbe kellene tennie, hanem meginnia – teszi hozzá Attila a hazai aszúfogyasztás jellemzésére.

Persze még időznénk, hogy dűlőkről, terroirról beszélgessünk, de bizakodunk abban, hogy nem most jártunk itt utoljára. Attila Sopronba küld minket, hogy Wetzer Péterhez nézzünk be. Irány tehát Sopron, vár minket az ország másik fele.

Egészségünkre!